Félő, hogy a következő írás hosszú lesz, így sokan bele sem fognak az olvasásába. Már önmagában az író személye – azaz én – is feltételezhetővé teszi, hogy sokan átlapoznak. De a remény hal meg utoljára.
Két cikk, első ránézésre az égvilágon semmi összefüggés nem látható köztük. Pedig van, bár valóban kissé erőltetett.
Az első esetben egy gyermekét egyedül nevelő apukáról olvashatunk, aki nehéz körülmények között vívja meg csatáját az élettel. Oly nehéz helyzetben van, hogy a kisfiú szülinapjára egy tortát, vagy egy apró ajándékot sem tud venni. Nem kér segítséget, vagy adományt, pusztán egyetlen képeslapot minden olvasótól.
A felhívás első körben egy behatárolt viszonylag szűk közösségnek szólt. Aztán egy anyuka érzelmi felindulásában tovább gondolta a dolgot, és megosztotta a felhívást egy másik csoportban. Ezzel az események fénysebességre kapcsoltak. A kép hozzám is eljutott és hihetetlen erős késztetést éreztem, hogy én is tegyek valamit. Nem elégedtem meg egy képeslap, vagy valami apró ajándék küldésével. Szerencsémre egy olyan közösség tagja vagyok, ahol az elesett emberek felkarolása alapértelmezett tulajdonság. A lényeg, kellemes méretű összeget sikerült összegyűjteni kevesebb, mint 13 óra alatt. Természetesen szerettem volna személyesen is megismerni az apukát. Pár órás nyomozás után megszereztem minden elérhetőségét, de igazából csak a már eleve birtokomban lévő címével tudtam bármit is kezdeni.
Furcsa volt, hogy a több mint ezer ismerőse közül nem találtam senkit, aki személyesen is ismerné. Pedig ezernél is többen formáltak véleményt az apukáról, joggal hihettem, hogy találok valakit, akinek első kézből kapott információi lehetnek.
A felszínesen összecsipegetett információból kialakult egy képem, de igyekeztem megőrizni tárgyilagosságomat. Mindennél jobban szerettem volna saját szememmel is meggyőződni arról, vajon a támogatóknak, vagy éppen a rosszallóknak van igazuk.
Ahogy az lenni szokott, mindenkinek igaza van és senkinek sincs. Az apuka valóban egyedül neveli a gyermekét, bár nagymama is ott tartózkodik, tehát nem teljesen egyedül. Tényleg egyszerű körülmény között élnek, de ha nagyon kategorizálni szeretném, az alsó középosztály szintjére tenném őket. Egy-két „apró” tárgy persze kilógott a képből (gondolok itt az újszerű iphone-ra, mely állítólag nem működik, bár a kisfiú azzal csinált rólunk fényképet, a szobákban található színes tévékre, tv játékra, stb), de nem tudhatom, hogy ezek a tárgyak nem-e adományok voltak szintén. A verseiben önmagát őszintének bemutató apuka sajnos sokat lódított. Az iphone-t egy „eldobható telefonnak” aposztrofálta, a születésnapi motoros felvonulásról azt állította, hogy lemondta, állítása szerint internetük sincs, mégis rendszeresen postol neten, és az eredeti kiírásban leírt „ egy tortára sem futja” szöveg is eléggé hihetetlennek tűnt a látottak alapján. A kisfiú a tőlünk kapott 2 szatyornyi szerény ajándékokkal nem sokat foglalkozott. Persze ez lehet azért is, mert akkor már embermagasságban álltak a szobájában a kibontatlan legók és más játékok. Nincs gyermekem, de azért láttam már egy párat és bármilyen hihetetlen én is az voltam. Még sosem láttam, hogy egy kisfiú egy szatyornyi kisautó láttán semmilyen érdeklődést nem mutat. Olyat sem sokszor, hogy a kapott ajándékot megtekintés nélkül átadja apukájának, vagy az ajándékba kapott könyvekről tárgyilagosan kijelenti, majd jó lesz holnapra.
Félreértés ne essék, nem az a cél hajtott, hogy mindenben a rosszat lássam. Külön-külön minden egyes apró jel magyarázható lenne jó- és rosszindulatúan egyaránt. És inkább ez az észrevétel nem tetszett nekem. Summa summarum az apukával lefolytatott „őszinte” beszélgetésünk után abban maradtunk, nekik már nincs szükségük semmire, én pedig inkább megkértem jószívű ismerőseimet, keressenek olyan helyet a pénznek, ahol arra nagyobb szükség van.
A sztorit pusztán saját észrevételeim alapján a következőképp értékelem:
Adva van egy apuka, aki sajnálatos körülmények miatt magára maradt nem teljesen egészséges gyermekével. A munkát nem veti meg, de nagyon nem is rohan utána, de hát ki tenne másképp. Esze van, és megadatott neki az a tehetség is, hogy tud hatni az emberekre. E két tulajdonsága pedig egy nyugodt megélhetést biztosíthat neki, ha talál egy olyan csoportot, melyben jellemzően középosztálybeli nagyszívű anyukák vannak.
Hozzá kell tennem azt is, hogy az égvilágon semmi kivetni valót nem látok a dologban. Igenis jót tesz az embereknek, ha segíthetnek, ha adhatnak másoknak. Egy képeslap, kicsiny ajándék, esetleg néhány ezer forint senkit nem dönt anyagi romlásba. A lényeg inkább a dolog tálalása. Bárki küldhetne alapítványoknak összegeket, vagy az oly sokszor áruházakban megjelenő beteg gyerekek képével kampányoló uraknak hölgyeknek is adhatna pénzt, nem beszélve a kéregető hajléktalanokról. Igen ám, csakhogy ezek a képek már megszokottak számunkra, nem mindig váltanak ki mély érzelmeket. De egy fénykép, melyen egy apuka azt kéri, csak egy képeslapot küldjünk szegény kisfiának, olyan érzelmi lökettel rendelkezik, amire már mindenki örömmel reagál. Mindenki tegye a szívére a kezét, nagyszerű érzés volt kiválasztani azt a képeslapot, kis ajándékot, és elküldeni, vagy személyesen elvinni.
Na, pont ez a lényeg. Adni öröm, és nem szeretném bántani azt, aki meg ezt a tulajdonságunkat nem ki-, csak használja. Ha az az egy anyuka nem lett volna annyira lelkes, ez a sztori szépen csöndesen az idők végezetéig elcsordogált volna így.
A nyilvánosságra hozatala viszont megadta nekünk a lehetőséget, hogy kicsit elfilozofálgassunk a dolgon. Talán ösztönözhet is minket arra, hogy keressünk magunknak Gáborokat, Patrikokat, akiknek könnyebbé tehetjük az életét havi pár ezer forinttal. Ezért az apró összegért nagy-nagy örömben, boldogságban lehet részünk. Érezhetjük, hogy gondoskodhatunk embertársunkkor, érezhetjük, hogy jobbá tesszük kicsit a világot.
És most a másik történet.
Adva van egy ország, annak egy kormánya, no meg egy miniszterelnöke. Náluk a játék kicsit nagyobban folyik, mint a korábbi történetben, de nagyon sok a hasonlóság.
A legújabb beszédtéma, és konfliktusforrás a migráns ügy. Népvándorlásnak vagyunk tanúi, ehhez szerintem nem sok kétség fér. Aki pár száz, vagy ezer menekültről beszél, félek, nem látja a nagyobb képet. Lehetne erről a kérdésről órákig diskurálni, sőt kellene is, a teljesség igénye nélkül hadd tegyek néhány észrevételt, mely talán könnyebbé teszi a továbbiak megértését.
Az európai ember egy viszonylag jól körülírható modell szerint él. (csakúgy, mint más területek emberei) Jellemzően egy, két gyermeket vállalnak, zömében középkorban, vagy még idősebb korban. Hiszen fontos a karrier, az egyéniség kiteljesedése, a megfelelő körülmények megteremtése. Bár gazdaságilag kezdetben ez egy tetszetős minta volt, szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy egyrészt a populáció így csökken, ami rossz hatással van a keresletre, másrészt az öregkori ellátás is veszélybe kerül.
Hadd bontsam ki ezt a két témát! Ha két ember egyetlen utódot hoz világra, akkor egyre kevesebben leszünk. Egy olyan gazdaságban, amelynek alapeleme a fejlődés, a növekedés, nagyon fontos, hogy kellő kereslet is legyen. Ha megnézzük, az utóbbi 20 évben a termelés megsokszorozódott, sőt hatalmasra nőtt a szolgáltatói ipar is. Ha egyre kevesebb a fogyasztó, csak úgy tudjuk a kereslet szintjén növelni, vagy legalább is fenntartani, ha a termékeink élettartamát csökkentjük, vagy a médiát használva igényt támasztunk a még újabb, még jobb termékek irányába. Ez az út is járható egy ideig, de félő, hogy egyrészt a technikai fejlődés nem lesz képes sokáig ezzel lépést tartani, másrészt a fogyasztói bizalommal is játszunk, ami hatalmas veszélyeket hordozhat magában.
Az ázsiai, afrikai modell – persze itt is vannak kivételek - merőben eltérő. Sok gyermeket vállalnak, kevesebb figyelmet fordítanak az önmegvalósításra. Tehát van egy rendszerünk, amiben felborul a sűrűség homogenitása. Általános iskolai fizikából tudjuk jól, hogy ilyenkor a zárt rendszer igyekszik kiegyenlíteni a halmaz sűrűségét. A mi példánkon folytatva emberek fognak vándorolni. A nyugati civilizáció rájött, hogy így megoldható a problémájuk. Ha nem szülnek az állampolgárok, majd befogadunk menekülteket. Munkát tudunk adni, hiszen rengeteg alantas munka van, az iskolai rendszernek köszönhetően pedig a 2. 3. generáció már hasonló modell szerint fog élni, mint a helyiek. Ez egy működő modell. Több évtizedes tapasztalat van már minderről. Nem mellesleg mi magyarok is sok helyen élünk ilyen migránsként. Akkor van baj, ha a migráns magával hozza, sőt megtartja szokásait, kultúráját. Nagyszerű a sokszínűség, de nem véletlenül élnek hasonló gondolkodású, értékrendű emberek egy közösségben.
Ha megnövekszik a fiatal munkaerő az az öregkori ellátást is segíti. A nyugdíj rendszere szerintem már sokak előtt ismert. Míg fiatalon dolgozunk adónkból az állam az akkori öregeket támogatja. Amikor mi leszünk öregek, az állam majd az akkori fiatalok által befizetett adóból támogat minket. Ha azonban a mi öreg korunkra nem nagyon lesz adózó fiatal, akkor a nyugdíjunk bizony veszélybe kerül.
Persze mondhatjuk, hogy a menekültek sok pénzbe kerülnek, de a nyugati ember úgy vélekedik, ez befektetés, ami hosszútávon megtérül.
A magyar mentalitás ebben a történetben kakukktojás. Mi soha nem tartoztunk igazán a nyugati sem a keleti emberek közé. Azonban történelmi helyzettől függően mindig valamilyen hatással voltak ránk ezek a modellek. Napjainkban a nyugati modellt követjük. A politikai „elit” már itthon is rájött rég a modell veszélyeire, ezért is támogatjuk a nagycsaládosokat.
Még egy adalék a magyarokhoz. Mi világ életünkben nacionalisták voltunk. Ezzel nincs semmi baj. A nacionalista nem náci, pusztán kijelenti, hogy ő hova tartozik, milyen értékek szerint kíván élni. A náci ezen túl még azt is kijelenti, hogy az általa elképzelt értékred az egyedül elfogadható.
Magyarnak lenni, magyar értékeket meghatározni fontos lenne, de még csak próbálkozunk. Személy szerint örömmel nézem ezeket a kísérleteket, mert ebből biztosan ki fog sülni valami jó, ha manapság még rossznak is bélyegezzük a dolgot. Talán idővel a liberálisok kicsit nacionalistábbak, a nacionalisták kicsit liberálisabbak lesznek. Kis kitérő, de példának mindenképp jó lesz, a melegek ügye.
A katolikus keresztényi modellbe nem férnek bele a melegek. Ez megint tény. Ugyanis a hangsúly a katolikus szón van. Egy ország, mely zömében ezen elveken szocializálódott nehezen fogja megérteni a melegek viselkedését. Ha a magyarságot összekötöm a katolikus kereszténységgel, már lehetetlen is lesz egy magyarnak melegek társaságában élni. Ha kiveszem a katolikus szót, már teljesen más a helyzet. Ha a magyarság keresztényi csoportosulás is egyben, akkor minden embert szeret, tisztel, elfogad. Egyből más a leányzó fekvése.
Persze a liberális oldalnak is van hova finomodnia. Hiszen elfogadunk minden olyan formát, ami a szokványostól, a normától eltérő, kivéve azokat, akik nem fogadják el a normától eltérőt. Ez félig liberális elképzelés. Az elfogadás megértés nélkül kérész életű és mesterkélt. Ha azonban megértem, hogy egy homofób környezetben nevelkedett embernek nehéz elfogadni a számára deviánsnak bélyegzett melegeket, akkor nem támadni fogom őket, hanem segítek nekik megérteni a lényeget.
Manapság még a két fél egymásnak ugrik, a melegeket pedig annyi atrocitás érte, hogy már dacból is az utcára vonulnak. De hiszem, hogy lesz idő, mikor rájönnek, igazából mind ugyanazt akarják. Boldogan élni. Csak a boldogság definíciója még különbözik bennük.
Ennyit a hatalmas vargabetűről, vissza az eredeti témához.
Tehát migránsok jönnek, EU pedig szeretne egy kvótát a betelepítésükről. Az átlagember körülbelül ennyit tud. Ha keresőbe beírjuk „betelepítési kvóta” nem nagyon találunk olyan cikket, ami arról szólna, mi is ez a kvóta egyáltalán. A petícióban az áll, Brüsszel migránsok tízezreit akarja országunkba telepíteni. Tízezer ember rengeteg, gondolja az ember. Bár egy focimeccsen (nem Magyarországon) is vannak ennyien. Az egyszerű választó csadoros emberek hullámait vizionálja, akik ellepik majd országunkat. Beengedjük a terrort hazánkba, nem, ezt nem lehet. De kicsit gondolkodva már teljesen más a kép.
Nem az a kérdés, ugyanis, hogy beengedjünk-e menekülteket. Észre sem vettük és jóval több mint tízezer kínai jött be az országba. Persze ők jók, mert lett sok kínai piac. Az is igaz, hogy ez lehetetlenné tette Magyarországon varrodák százainak megélhetését, nem beszélve az ezekre épülő egyéb iparokat. A műanyag krómozott olcsó gagyi szaniterek újabb vállalkozók százainak üzleti halálát okozták. Nem kapott sajtót, nem ágálunk ellene.
Nem az a lényegi kérdés, hogy jöhetnek-e migránsok. Mi lesz, ha úgy szavazunk, hogy nem? Odaállunk az EU elé, és azt mondjuk, az egész EU-nak megszabhatjátok, de nekünk nem? Vagy kilépünk? Miről szól valójában ez a népszavazás?
Nos a második cikk nagyszerűen leírja miről is szól.
Hol az összefüggés a két történet között?
Adott két okos ember még, ha más-más szinteken is. Van két, a kitalálásukkor zseniálisnak ható ötlet. Majd hirtelen mindkét ötlet atombombává változik, és nem tudni milyen irányba fog robbanni.
Ha Gábor ötletét szétcincáljuk, ha csak a rosszat keressük benne –és lássuk be találunk benne bőven – akkor megkövezhetnénk, kirekeszthetnénk ezt az embert. De ő csak talált egy egyszerű utat a megélhetéshez, amivel igazából nem bánt embereket, sőt igazából ösztönzi őket, miközben nekik adja azt a leírhatatlan jó érzést, melyet az adás öröme okoz.
Ha Viktor ötletét szétszedjük, kiderül, hogy jóval több simli van benne, jóval több ártalmas tényező. Arra számít, hogy a magyarok gyűlölködni fognak, szembeállnak Brüsszellel, a migránsokkal, egymással, bezárkóznak kis országukba, amit majd ő belátása szerint irányít.
De, ahogy mondtam, ez a bomba robbanhat másképp is. A Fideszt jelenleg az aktív magyar szavazók (tehát azok, akik szavazhatnak, függetlenül attól, hogy hol élnek) talán 40-45%-a támogatja. Azaz csak az aktív szavazók több mint a fele nem. Lehet, hogy kifacsart a leírás és jobb lenne azt írni, hogy mást támogat, de, ha az ember olvas a sorok között, akkor azt látja, hogy egy elenyésző réteget kivéve (akik vagy Viktor, vagy Ferenc, vagy Gábor hívők) az emberek többsége Fidesz párti, vagy Fidesz elleni.
Persze mennyivel könnyebb lenne a dolgunk, ha lenne egy olyan politikai erő, aki valóban az ország érdekeit tartja szem előtt és kellő tehetsége is van érvényesíteni azokat, de sajnos jelenleg nincs ilyen.
Viszont arra képesek vagyunk és most lehetőségünk is van, hogy megmutassuk az „elitnek” nem vagyunk birkák.
Ilyen egyszerű dolgunk még talán soha nem volt, csak nem kell elmenni szavazni.
Remélem mindenki előtt világossá vált, a szavazásnak nincs értelme. Soha nem is volt kérdés, hogy Magyarországnak bőven van elég baja, nem képes egyetlen menekültet sem befogadni, amíg a saját állampolgárairól nem képes megfelelően gondoskodni. Ehhez nem kell egyetemi diploma. Az EU támogatásából élünk. Hogyan is várhatná el egy épeszű ember, hogy ebből még mi segítsünk másokat?
Akár úgy gondolja a választók többsége, hogy engedjünk, akár úgy, hogy nem, ha az EU azt mondja kötelező, akkor az kötelező. Tehát a jó kérdés az lenne, ha kötelezővé teszik számunkra a kvótát, maradjunk-e az EU-ban?
Viszont ez esetben a lényegi kérdés megint az, hogy bevállaljuk-e pár tízezer ember extra gondozását, vagy mondjunk le az euro milliárdokról inkább?
Ha elmegyünk szavazni, elmondhatjuk a véleményünket egy olyan ügyben, melyben a véleményünk nem igazán számít. Ha nem megyünk el szavazni, azzal olyan ügyben formálhatunk véleményt, ami valóban számít.
Ha ez a népszavazás alacsony részvétellel záródik, az emberek nem azt fogják ezzel mondani, hogy nem érdekel a kérdés, hanem azt, hogy arra a kérdésre szavaztak a távolmaradásukkal, amit ez a népszavazás valójában magában rejt.
Ha pedig a szavazók jelentős többsége nemmel szavaz (azzal, hogy el sem megy) arra a kérdésre, hogy elviseljük-e továbbra is az ilyen ügyeskedő, manipulatív trükkjeit a kormánynak, akkor az egy olyan alap lesz, amire talán lehet ismét építeni.
Én imádok magyarnak lenni, büszke vagyok az őseimre, élvezek mindent, ami a magyarságommal jár.
Hangoztatom, hogy ne hallgassunk azokra, akik azt mondják, merjünk kicsik lenni. Igenis merjünk nagyok lenni. De ne higgyük el, hogy egy ilyen szavazással Brüsszel azt fogja hallani, amit a szavazók akarnak mondani!
Magyarnak lenni az én olvasatomban nem abból áll, hogy dacosan odaállunk mindenki elé anyázva, szidalmakat fröcsögve.
Magyarnak lenni annyi jelent, hogy megmutatjuk a világnak, hogyan lehet élni. Felőlünk azt csinálnak, amit csak akarnak, hiszen mi közösségként elfogadunk mindenkit, aki másképp akar élni, mindaddig, míg a mi életünkbe bele nem akar folyni. Ez szerintem a tolerancia. Csinálj, amit akarsz, én is azt csinálok, amit akarok, amíg nem a másik rovására megy a dolog. Ez az, amiben Gábor esete fényévnyi távolságban van Viktorétól. Finoman manipulál, mégis valahogy jobbnak érzed magad tőle. Viktor durván manipulál és minden eset után, amikor kardoskodva, acsarkodva hited szerint mögé és a jó ügy mögé állsz, kicsit kevesebbnek érzed magad legbelül.
A cikkek kimaradtak:
http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/nincs-penze-a-cegledi-edesapanak-megis-hihetetlen-meglepetest-keszitett-elo-a/gsf4lwr
http://hvg.hu/itthon/20160706_kvotanepszavazas_bojkott_menekultugy_migransok
