Az élet
Amint a lény elengedte a virágot az érzés megszűnt. Természetesen millió kérdés tolakodott elő bennem a témával kapcsolatban.
- Erre én is képes vagyok? - kérdeztem
- Ahhoz, hogy ezt a csodát bármikor megélhesd szeretned és tisztelned kell az életet mindenben. Hiszen az élet mindenben ott van.
- Akár a kövekben, vagy a műanyag tárgyakban is? – tudakoltam.
- Igen az élet mindenhol és mindenben jelen van. Körülvesz, átsző mindent. A felületes szemlélő csak anyagot lát a Földön, mely adott törvények hatására mozog, változik. Az anyag mérhető, osztályozható tulajdonságokkal bír. Az élet azonban tulajdonságok nélküli. Ha az élet megtölti az anyagot, kölcsönveszi azok tulajdonságait. Ahogy látod, én bármikor ölthetek testet, ha akarok, de lehetek test, anyag nélküli is.
- Erre én is képes vagyok? Vagy talán, ha meghalok, kiszabadulhat a lelkem a testemből?
- A te lényeged az anyag. A dimenzió, melyben élsz, az anyag dimenziója. Itt minden megfogható, látható, mérhető.
- Léteznek tehát olyan dimenziók, melyekben nincs anyag? Mi van akkor bennük?
Ismét bajban vagyok, hiszen azt a megértést kellene szavakba öntenem, melyeket én nem szavak által kaptam. Igyekszem tehetségemhez mérten a legszínesebben, legrészletesebben megosztani tapasztalataimat, de kérnem kell olvasómat, miközben soraimat olvassa, engedje szabadon fantáziáját is. Élje bele magát a helyzetembe, és próbálja elképzelni mindazt a csodát, amiket én megtapasztaltam. Talán, ha elég ügyesen csinálja, az a bizonyos vékony kis szál megerősödik köztünk, és tudásom az olvasóm tudásává is válik.
Valami olyan történt velem, ami eddigi beszélgetésünk alatt még soha. Az eddig elmemegosztós kapcsolatunk helyett egy új „világba” csöppentünk. Ez a világ, vagy dimenzió azonban más volt, mint a miénk. Megpróbáltam szétnézni, de nem volt szemem. Agyam sem volt, mely elképzelhetett volna bármit is. Mondhatni lebegtem a semmiben, de amiben voltam az nagyon messze állt a semmitől. A legfontosabb különbség, amit akkor vettem észre, amikor megpróbáltam felmérni a „helyet” a tulajdonság nélküliség volt. Nem volt súlya, kiterjedése, színe, íze, nem volt tapintható, nem volt látható. Érezhető volt csupán. Ez az érzés azonban nem jellemezhető a földi érzésekkel. Nem volt sem csodás, sem szörnyű, csak volt. Éreztem a világot és a benne lévőket magam körül.
Ekkor jött el a pillanat, hogy eszembe jutottam magamnak. Hiszen én vagyok! Lássuk csak, a nevemet tudom, le tudom írni, hogyan néz ki a földi testem, melyet gondolom most kicsit hátrahagytam. Lássuk az érzéseimet! Szeretet? Pipa. Düh? Pipa. Hiszen vannak bennem érzések, csak éppen ehhez a helyhez nem illenek. Gondolkodom, tehát vagyok, jutott hirtelen eszembe. Lássuk, tudok-e kommunikálni? Köszönhetően korábbi elmekapcsolatunknak ez nem volt nehéz. Felidéztem magamban az „érzést” ami az összekapcsolódásunkat jellemezte, és szinte azonnal éreztem a lényt. Amíg azonban ez a kapcsolat létrejött, újabb felfedezést tettem. Vannak emlékeim.
- Hol vagyunk? – kérdeztem a lényt.
- Az én dimenziómban. – válaszolta.
- Sok furcsaságot tapasztalok magamon. – mondtam. – A nyilvánvaló, hogy nincs testem, és semmilyen anyagot nem is érzékelek itt. Azonban az elmém, a tudatom ugyanolyan, mint odahaza. Emlékszem mindenre, sőt, most, ahogy ezt kimondom, rájöttem, hogy tényleg mindenre emlékszem. Tudom, milyen alsónadrág volt rajtam 1985. január 8.-án. Emlékszem az érzésekre, de nem tudom itt ezeket az érzéseket semmihez sem kötni.
- Az érzések itt más természetűek, mint a földön. A szeretet, mint alapérzés sosem az anyagból, hanem magából az életből fakad. A szeretet a természetes állapot. Az az érzés, amit itt érzel, maga a tiszta szeretet. Amit sokan a földön éreznek, az inkább a birtoklás élvezete. Minden más érzés azonban az anyagból fakad. A félelem például a tudatlanságból, az anyag nem kellő ismeretéből fakad. Az ember attól fél, amit még nem ismer, vagy nem tud kontrollálni. A szereteten kívül minden más érzés visszavezethető a félelemre. A szeretet, lévén az élettől való nem irányítható. Az anyagból fakadó érzéseket azonban uralni tudod. Képes vagy csitítani a félelmedet megértéssel, felkészüléssel. Ha a félelmedet kordában tartod, minden más érzésedet irányítani tudod. Csak meg kell találnod az érzelem kiváltó okát, és megértésed után az érzelem már kedved szerint irányítható.
- Kikapcsolhatom érzelmeimet? Nekem úgy tűnik, ez lenne a legjobb megoldás.
- Az érzelmek testedben megjelenő reakciók. Kikapcsolhatod a tested? Igen, de meghalsz. Az érzelmek az adott pillanatban lehetnek fájóak, lehet hatásukra olyan dolgokat cselekszel, melyeket később megbánsz, mely ismét egy kellemetlen érzés. Ha azonban az érzelmeidet megéled, miközben a megértésükön is ténykedsz, megtanulod őket kordában tartani. Ez esetben már a düh első jelére képes leszel megfelelően reagálni, így az csak annyira tud magával ragadni, amennyire engeded neki.
- Tudom magamról, hogy ki vagyok, pontosabban, hogy ki vagyok a földön. Azt azonban nem tudom, hogy itt hogyan tudok én lenni? Azt várnám, hogy ebben a világban nincs helye az énnek, mégis képes vagyok megélni mind saját énemet, mind tudatos lenni a te létezésedre.
- A létezés egy másik szintjén vagy most. Itt tudlak egy lépéssel közelebb vinni az élet megértéséhez. Ahogy látod, az anyag nem feltétele az életnek. Ez a dimenzió, ahogy az is, ahonnan elhoztalak telis tele van élettel. Az élet képes anyagba rendeződni, és képes tudatot alkotni is. Az anyag nem feltétele a tudatnak. Mi képesek vagyunk a tudatunkkal terelni az életet. Erre itt te magad is képes vagy. Megmutatom hogyan.
Nem tudom leírni a technikát, egyszerűen tudtam mit kell tennem, és a következő pillanatban már a saját testemben voltam jelen. A lény szintén testet öltött. Végtelen semmiben voltunk mi ketten. Játszani kezdtem, megpróbáltam megváltoztatni kinézetemet. Nagyon jó móka volt. Ha akartam hatalmasra nőttem, ha akartam 3 kezem volt, lehettem kutya, vagy éppen mesebeli sárkány is. Mikor ráuntam újabb kísérletet tettem. „Teremtettem” magam elé egy fakockát. Majd ezt a kockát eltüntettem, szétbontottam, „visszaadtam az életnek”. Már tudtam, hogy teremtésemet visszacsinálhatom, így bátran nekikezdtem a komolyabb teremtményeknek is. Csináltam vizet, füvet, fát, még madarat is. Amint a forma készen volt, az élet azonnal megtöltötte. Nagyon élveztem a dolgot, de ideje volt ismét a lényre figyelnem.
- Ilyen lehetett a teremtés is. – mondtam csodálattal eltelve. – Tehát az élet maga képes tudatot formálni, a tudat képes irányítani az életet, azaz önmagát. Így, ha akarja, anyagot teremthet.
- Valahogy így. Az élet maga az értelem is. Viszont tulajdonságok nélkül nem ismerheti meg önmagát. Ezért az élet létrehozta az ént. Az én felruházható tulajdonságokkal. Egy Én azonban még mindig kevés a viszonyításhoz. A tulajdonság ugyanis csak valamihez mérten állapítható meg. Ezért az élet nem egyetlen tudatra korlátozza magát, hanem bárhol képes tudatba sűrűsödni. Minél többször teszi ezt, annál színesebb képet kap saját magáról, azaz annál jobban ismeri meg saját magát.
Ha az élet akarja, elhagyja a formát, melyet alkotott, de a tulajdonságokkal rendelkező én megmarad. Az én ugyanis ismeri az életet és oly annyira szereti, hogy nem képes elengedni. Ezért az anyagból eltűnhet az élet, eltávozhat az én, de az én és az élet soha nem válik szét. Tudom, mennyi kérdés motoszkál a fejedben, de engedd meg, hogy ne válaszoljak most rájuk. Ha eljön az ideje, megkapod a válaszokat.
Amilyen gyorsan eljutottam az új dimenzióba, olyan gyorsan zökkentem vissza földi testembe. Kinyitottam a szemem, körülnéztem, nyugtáztam, hogy itthon vagyok. Megmozgattam végtagjaimat, nyújtóztam egyet, majd figyelmemet visszairányítottam a közös elmeszobánkba.
Úgy gondoltam végig a megélteket, hogy a lény is láthassa gondolataimat. Tehát van az élet, mondjuk örökké volt, és lesz is. A világ számtalan dimenzióból áll, mely nem az általunk használt 3 dimenzióval azonos, hiszen ahol mi magunk voltunk a teret is meg kellett alkotnunk. Az élet képes bármikor egy tudatba sűrűsödni. A tudat lesz az én, mely már nem képes feloldódni újra tudattalan életté.
A földi élet tehát akár úgy is keletkezhetett, hogy az élet itt is tudatba sűrűsödött, amely teret alkotott, majd azt megtöltötte anyaggal. Alkotott teremtményeket is, melyeket ügyesen képessé tett önmaguk reprodukálására is. A reprodukciók (magzatok) alkalmasak arra, hogy egy tudat helyet foglaljon bennük. Csakhogy, valamilyen ügyes csavarral ez az értelem már nincs tisztában az élet minden tulajdonságával. Képes megélni, talán képes lenne teremtővé is válni, de ehhez lehet, el kell hagynia a testet, pontosabban az agyat, mely akár börtöne is lehet az énnek. Magam is azt tapasztaltam, hogy a másik dimenzióban a teremtés egyszerűen, könnyen ment, bár csak olyat teremtettem, melyeket a saját világomból már ismertem.
Csapdában élünk mi emberek? A test börtönében? Átok ez, vagy adomány? Talán a mi énünk nem egyenrangú teremtőnk énjével? Vagy pusztán születésünktől belénk táplált kötöttségeink nem engedik, hogy kiteljesedhessen az élet ismerete? Az ember képes teremteni, de ez a teremtés valójában alkotás. A létező anyagot használjuk arra, hogy valami újat alkossunk belőle. Nem vagyunk képesek új anyagot teremteni. Nem vagyunk teljesen urai testünknek sem. Mintha csak vendégek, utazók lennénk benne.
Lehet, hogy nekünk embereknek az anyag megismerése a feladtunk? Az is lehet, hogy a másik dimenzióba, melybe eljutottam olyan ének (lelkek) élnek, akik elhagyták a testet, már beleuntak az anyagba, és most új feladatok, kihívások várnak rájuk, hogy még magasabb szintre lépjenek?
folyt. köv.
